A Sztálin tartományi példa
Centrum-periféria viszonyszerkezet konstruálása Romániában a kommunista korszak első éveiben

     Románia a hatvanas évek közepére kiugró ütemű gazdasági növekedést ért el. Mindez a kommunista hatalom megerősödő legitimitását eredményezte. Ekkor jutott el a hatalom az egységes ország-adminisztrálás és ország fejlesztés stádiumába. Ehhez pedig — a negyvenes évek végén, az ötvenes évek elején — a hatalomnak ki kellett építenie a perifériák alávetettségének rendszerét. Ebben az esettanulmányban erről az alapozó munkáról lesz szó.

     Az antropológus szerző számára a centrum és a periféria a történelemben nem elsősorban földrajzi, hanem hatalmi-társadalmi térben elhelyezkedő színterek. Társadalmi térként (viszonyok konfigurációjaként)¹ értelmezve azonban arra figyelhetünk, hogy állandó újra-definiálás, pozíciókeresés és pozíció-tulajdonítás folyik: gyorsan változó helyzetek sorában alakul át a viszony, az egymásra hatás, és a centrumnak a periférián való hódító megjelenése, vagy a perifériának a centrumhoz való igazodása, a viszonyulások reflektáltsága. A határokat és a viszonyrendszereket átszabó döntések első lépésben mindig a politikai-gazdasági uralom megerősítését szolgálják. Ugyanakkor a döntések nyomán kialakuló konfigurációk és gyakorlatok, az intézményi működések nem csak egyneműsítenek, hanem tartós különbségeket is kiépítenek.

     A perifériák sérülékenysége abban áll, hogy a centrummal való viszonyalakításban konstruálódnak: ellenállásban, látszat-engedelmeskedésben, a kettős erkölcs elfogadásában és működtetésében, feltételes és ideiglenes behódolásban. A centrum hatalmi kiváltsága: megteheti a szerkezetátalakítást, és így megerősítheti hatalmát. Stabilizálja az intézményi működést, biztosítja a normakövetést. Természetesen mindez megerősíti és megkérdőjelezhetetlenné teszi a centrum autoritását.

     A kommunisták számára az illegalitásban, a hatalommegragadás manőverei közben megtörtént egyfajta habitualizáció. Ennek a hatalommegragadást megelőző korszaknak van egy tapasztalata, reflektáltsága, azaz emlékezete. De új helyzet alakult ki az 1948—1952-es átmeneti, hatalom-kiterjesztési időszakban. Az addig felhalmozott politikai-társadalmi tapasztalat egyre kevésbé érvényes. A pártvezetésnek az apparátus átalakításában egyre kevésbé van szüksége kontrolálhatatlan lelkesedésre, vagy potenciális munkatársakat kizárással eltávolító erőszakra. Egyre nagyobb az igény a széles körű legitimációra.

     Értelmezésemben a Romániában az 1950-ben történő, rajonálásként ismert területi-adminisztratív átalakítás, valamint az új vezető réteg ,,nevelése”, majd az elhajlókkal való leszámolás során, az 1948—1952-es időszakban a legfelső pártvezetés az előbbiekben leírt célokat követte. Egyszerre épített szerkezetet, nevelt kádereket, magyarázta és igazolta az aktuális intézkedéseket, alakította és erősítette a kognitív és a normatív rendet, azaz termelte a legitimációt.²

Szovjet centrum — román centrum

     Stelian Tanase a kelet-európai kommunista elit centrumáról beszél: a mintát adó, uralkodó elit itt dolgozza ki a társadalmat átalakító terveit.³ A helyi elit — amely a kelet-európai ideológiai-hatalmi centrumhoz képest periférikus — átveszi, alkalmazza az elveket és módszereket. A moszkvai időszakos konzultációk és a helyszíneken állomásozó szovjet tanácsadók rendszere az áttételt biztosító fogaskerék. A térségben állomásozó szovjet hadsereg illetve a belügyi behálózottság pedig a erőszakos ellenállással szemben jelent biztosítékot. 1948 után összeszerveződik, majd a hatvanas évek elején szétbomlik egy kettős, centrumot-perifériát összekötő szál: a pártapparátus vezetői közül többen politikai főiskolát végeznek, a szakmai elit jövendő tagjai különböző egyetemi tanulmányokat folytatnak a Szovjetunióban.⁴

     Romániában a moszkvai központ egyik legjelentősebb beavatkozása — az ország területi-adminisztratív újrarendezésén keresztül — a nemzetiségpolitika meghatározása volt. 1952. július 18-án jelent meg az új alkotmánytervezet, amelyet szeptember 25-én szavazott meg a Nagy Nemzetgyűlés. Ez a javaslat az 1936-os sztálini-szovjet alkotmány mintájára készült. Az alkotmánytervezetet 1951. végén küldték el Moszkvába. Ott hosszasan tanulmányozták, majd Bukarestből 1952 májusában egy második, a javasolt módosításokat is tartalmazó változatot küldtek a szovjet fővárosba. Itt Visinszkj, majd Grigorian, a SZK(b)P KB külügyi bizottságának vezetője véleményezték, majd Molotovhoz, végül pedig Sztálinhoz került. (De Malenkov, Berija, Bulganyin, Mikojan, Kaganovics és Hruscsov is áttanulmányozza.)⁵ Ez után kerül vissza a tervezet Bukarestbe, többek között olyan jelentős módosításokkal, mint az azelőtt nem létező 19-21. paragrafusok a Magyar Autonóm Tartomány létrehozásáról. A centrum tehát elérte, hogy egy szomszéd országban kompatibilis területi-adminisztratív szerkezet alakuljon ki, valamint azt, hogy a nemzetiségi kérdés megoldásának sablonja ugyanaz legyen. Ez a nemzetközi centrum győzelme, (ideiglenes) lépés a perifériák egybeolvasztása illetve a periféria egyneműsítése felé.

Román centrum — és a régiók

     A periféria sorsát évtizedekre meghatározta, hogy milyen belső hierarchiát és milyen rendelkezési behatároltságot kényszeríttettek rá. Romániában 1950-ben hozták létre az elsődleges és a másodlagos centrum-periféria szerkezeteket: a tartományokat és a rajonokat. Ezek egyben a viszonyteremtő szerkezetek voltak. A vidék, a falvak és községek a rajoni központ felé orientálódtak, a rajoni központ pedig a vidék feletti uralmat szervezte, világosan kirajzolva a kisrégiós méretű viszonyrendszereket. A tartomány ugyanezt tette a rajonokkal. Az államhatalom központi szerveinek, mint adminisztráló centrumoknak pedig a tartományok voltak az alárendeltjei.⁶

     Bárhogy is nevezték és szervezték a közigazgatási rendszert, az egyes területek (gazdasági és társadalmi) központjai, a városok voltak. Ezek vetélkedtek a közigazgatási hierarchiában elfoglalható helyekért. Az 1950-ben megteremtett új rendszer háromféle várost definiál: köztársasági, tartományi és rajoni alárendeltségűt. A tartományi-rajoni besorolás a hatalmi szerkezetben való újrapozícionálást jelentett: a régebbi megyeközpontok mintegy fele kiemelkedett, tartományi központtá vált. Fele pedig visszaesett kisrégiós központ szintre.⁷ Ez történt a Székelyföldön Székelyudvarhellyel, Csíkszeredával, Sepsiszentgyörggyel. Két év múlva azonban megint fordult a kocka, csak 18 tartomány és ennek megfelelően 18 tartomány-központ maradt. Ezek váltak napjainkra Románia 100 000 lakosnál népesebb nagyvárosaivá.

     Újabb szereposztásra 1968-ban, a megyésítéskor kerül sor. A centrum-periféria viszonyrendszerek kialakításában Romániában mindmáig 1968 a végpont. Nem pusztán azért, mert az új, Ceauşescu vezette pártelit — az idősebbeket kiszorítva, az új pozíciók kialakításával és elfoglalásával — ekkor szervezi és szilárdítja meg a hatalmát a perifériákon. 1968 nemcsak az ekkor kiszabott megyehatárok és ezzel a megyei, máig érvényes centrum-periféria viszonyrendszerek létrejöttének éve. Hanem ekkor növelik meg a városok területét, a szomszéd települések hozzácsatolásával. Ugyanekkor alakítják ki a korszak fejlesztési szempontjainak megfelelően a községhatárokat és a községközpontokat. 1989 után hosszú, máig húzódó harc indult a városkörnyéki községek önállósulásáért⁸ és az erősebb települések⁹ önállóvá községé válásáért. A már érvénytelenné vált fejlesztési elvek egyre nyomasztóbb terheitől való megszabadulásért, a területi-hatalmi viszonyok átrendezéséért folyik tovább a küzdelem. 

     Az 1950-es, rajonálásnak nevezett szerkezetátalakítás a politikai hatalomgyakorlást végző párt intézmények létrehozásával kezdődött. Ezt követte az állami közigazgatás átalakítása. A törvényt 1950. szeptember 6-án szavazták meg és szeptember 10-én jelent meg a hivatalos lapban. De a nemzeti centrumban már a határok kijelölése után megkezdődtek az átszervezések. Három szinten hoztak létre átalakítást szervező bizottságokat: a központban, a kiszemelt tartományszékhelyeken és rajoni székhelyeken. Az átalakítási folyamat a központokká-jelölés megmutatásával vette kezdetét a társadalom számára. Mindent az országos központ tervezett, szervezett, döntött el: időpontokat, szervezési sémákat, a káderek mozgatását. Még azt is, hogy milyen jogköröket engednek át a régiós központoknak: a tartományi és rajoni szervező bizottságoknak.

     Szeptember 2-án, szombaton tartották Bukarestben azt a Központi Bizottság-i gyűlést, ahol eldőlt a párthatalom legfontosabb regionális képviselőinek kiléte: kinevezték a 28 tartományi első titkárt.¹⁰ Utána megszervezték számukra az első tájékoztatót. Másnap az új tartományi központokban került sor a tartományi szervező bizottságok ülésére, ahol ismertették az előzőleg előkészített, a tartományi és rajoni pártaktívák tagjait tartalmazó névsorokat. Az ezeken a listákon szereplők lettek a hétfői alakuló ülések résztvevői. Szeptember 4-én kilenckor minden tartományban egy központi bizottsági kiküldött vezetésével sor került a beiktatásra. Ezen részt vettek a Bukarestben felkészített első titkárok, valamint mindazok, akiknek a kinevezését előzőleg jóváhagyták a Központi Bizottság szűk vezetése (a Titkárság): a tartományi titkárok, a tartományi pártbüro tagjai. A beiktatáson részt vettek a tartományi pártfunkciók szélesebb körét elfoglalók is, akik sorsáról nem a legszűkebb vezetés, hanem a Központi Bizottság illetékes osztályainak vezetősége döntött. Úgyszintén Bukaresben dőlt el az is, hogy kik lesznek a kisrégiók hatalmi szerkezetében az első emberek, a rajoni első titkárok. A rajoni pártnomenklatúra más funkcióinak elosztásáról a tartományi szervező bizottságban — tehát az új tartományi központokban — döntöttek. A végleges névsorokat vasárnap el kellett készíteni és át kellett adni a rajoni beiktatásokat felügyelő tartományi küldöttnek. Ugyancsak hétfőn délután, vagy ahol nem sikerült megszervezni, kedd délelőtt sor került a rajoni vezetőség beiktatására.

     Különösen kényes momentuma volt az előkészítésnek, hogy a rajoni beiktató gyűlésre meg kell hívni a rajoni pártalapszervezetek titkárait, hogy megismerkedjenek az új vezetéssel. — A párttagság számára csak akkor derült ki, hogy hol húzódnak az új adminisztratív határok amikor megérkeznek a meghívók. Ekkor derült ki, hogy hol húzódnak az új adminisztratív határok. Ezzel kész tények elé állították a helyi közösségeket. Ha az adott beosztás nem felelt meg számukra, akkor utólag kérvényezés, kijárásba kezdtek, hogy változtassanak a besoroláson. Az átszervezések újabb hullámai előtt és után, a periféria legszélén, a kisrégiók távoli településein, évtizedes reménykedés és küzdelem következik.¹¹

Normatívák és ,,formatívák”: a Sztálin tartományi vezetés leváltása

     1951. április 27-én, az 1950. szeptemberi területi-adminisztratív átszervezés után fél évvel a legfontosabb pártvezetők jelenlétében gyűlést tartott a Román Munkáspárt Központi Bizottságának Szervezési Bürója.¹² Egyetlen napirendi pontként a KB aktivistái által Sztálin tartományban¹³ végzett kivizsgálás eredményeinek vitatták meg.¹⁴ A gyűlésen Gheorghiu-Dej, a párt vezetője elnökölt. A megszületett határozat három pontból állt. Az elsőben megbízták Mogyorós Sándort, Vince Jánost, valamint a KB propaganda és agitációs osztályának vezetőjét, Leonte Răutut, hogy a legszűkebb vezetés, a KB Titkársága számára a Sztálin tartományi helyzetről szerkesszenek egy határozattervezetet. Ennek az volt a célja, hogy a vezetés és pártapparátus számára fontos tanulságokat és a tennivalókat megfogalmazzák. Kihangsúlyozták, hogy ez a határozat nem kerül nyilvánosságra.

     A második és harmadik pont adminisztratív intézkedés volt. Leváltották a Sztálin tartományi első titkárt, Ilie Dănoiut, és egy bukaresti KB aktivistát, Mihai Daleat nevezték ki helyette. Ugyanakkor Dănoiu ellen pártfegyelmi vizsgálatot indítottak, hogy kiderítsék a ,,kétes elemekhez fűződő kapcsolatait”, valamint a tartományi pártvezetés (az első titkár mellett Saviem Mara és [keresztnév?] Gabor tartományi tikárok (( nem irja a keresztnevet, akkor inkabb a masik titkar eseteben is el kellene hagyni a keresztnevet)) ,,a párttól idegen megnyilvánulásainak” forrását.

     A kivizsgáló bizottság jelentéséből és a Szervezési Büró gyűlésének jegyzőkönyvéből a központ és a regionális centrum összecsapását tárhatjuk fel. Dănoiu és társai nem az ország szélső és elmaradott részein, hanem Bukarest után az ország második legfontosabb ipari központjában, az egyes számú erdélyi munkásközpontban építettek ki maguknak jelentős hatalmi bázist. A bukarestiek vádjai szerint mindezt úgy építették fel, hogy eltávolodtak a központtól. Chivu Stoicanak, a Szervezési Büró tagjának súlyos megfogalmazása szerint, a Sztálin tartományi első titkár ,,ott egyfajta Köztársaság elnöke".¹⁵ Odáig merészkedett, hogy saját káderpolitikát alkalmazott. Elhanyagolta a nagy munkáslétszámú gyárakból az utánpótlás-toborzást. Ugyanígy elhanyagolta a KB-től jövő rendelkezések, anyagok pártszervezetekben történő feldolgozását. Ezzel a központ hatalom-megerősítését és a központosítást szabotálta. Miron Constantinescu megfogalmazásában: ,,az a tett, hogy nem dolgozták fel a KB határozatait, nem hanyagság, ez politikai álláspontot fejez ki. Egy vagy két esetben lehet hanyagolni a feldolgozást, de nem szisztematikusan."¹⁶ Nem mellékes, hogy Dănoiu egyes pártvezetőségi tagokkal nem ápolt baráti kapcsolatokat. Például Gheorghe Apostol (majd 1953—54-ben a párt főtitkára), 1950. november 7-én beszédet mondani jött a sztálinvárosi ünnepi nagygyűlésre, de a Pártszékházban senki sem várta. Neki kellett megkeresnie az ünneplő tömegben Dănoiut, aki ,,távolságtartóan viselkedett”.¹⁷

      A vizsgálatra 1951. február 15. — március 1. között került sor Sztálin, Sepsiszentgyörgy, Csík, Udvarhely és Rákos rajonokban, valamint fontosnak számító sztálinvárosi, sepsiszentgyörgyi és vlahicai gyárakban. A Jelentés szerint a kivizsgálás három területet fogott át. Egyrészt annak az ellenőrzését, ahogyan a Sztálin tartományi pártszervek és pártszervezetek megvalósították a RMP KB nemzeti kérdésre vonatkozó, 1948. decemberi határozatát.¹⁸ Másrészt azt ellenőrizték, hogy miként alkalmazták a RMP KB és a Kormány határozatait és útmutatásait. Harmadrészt pedig a Sztálin tartományi Pártbizottság egyes tagjainak pártszerűtlen magatartásának vizsgálták meg.

     A Jelentés készítői még az eredmények bemutatása előtt ismertették a tartomány legfontosabb statisztikai adatait. A tartomány 540 000 lakójának 31,8%-a román, 61,79%-a magyar és 5,41%-a német nemzetiségű volt. Romániában, ebben a tartományban a legnagyobb a nemzetiségiek aránya (67,2%).¹⁹ Ez indokolta, hogy itt kerüljön sor az 1948-as határozat hatásvizsgálatára. A tartomány összlakosságának 5,84%-a (31 581 fő) volt párttag. (Ez jelentős arány, hiszen 1952-ben, a Magyar Autonóm Tartomány létrejöttekor az ott élő lakosságnak csak 2,9%-a volt a kommunista párt tagja.) Sztálinvárosban a tartományi átlagnál messze magasabb (14,52%) volt a párttagok aránya. A tartomány kommunistáinak 55,38%-a valamelyik nemzetiségi csoportba tartozott (magyar 54,01%, zsidó 0,87%, német 0,5%). Tehát 1951-ben a románokhoz képest, a nemzetiségiek nem voltak a tartományi párttagság körében felülreprezentálva. Sőt Sztálinvárosban csak 27,01% a párttagok között a nemzetiségiek aránya (és döntően, 24,35%, magyarokról van szó).

A kivizsgálás eredményei

     A Jelentés készítői szerint a nemzeti probléma ,,ebben a tartományban pártunk politikai harcának alapproblémái közé tartozik".²⁰ Hét pontban foglalták össze a tapasztaltakat. Az első helyre a pozitív példák kerültek: a nemzetiségek körében a Párt és Kormány iránti hűség, testvéri együttélés számos példája tapasztalható. A román többségű gyárakban (Szovromtraktor, Steagul Rosu) magyarok is vannak az élmunkások, újítók között, a magyar többségű gyárakban (Strungul, Pázsmári posztógyár) a tervet teljesítik vagy túlteljesítik. A magyar többségű rajonokban az őszi mezőgazdasági tervet idejében és jó feltételek között teljesítették. A bizalom kiemelkedő jele, hogy a szegényebb rétegből származó magyar fiatalok körében nagy népszerűségnek örvend a néphadsereg. ,,A tartomány 3800 néptanácsi képviselője közül 2595 magyar,²¹ 87 szász, ez általános elégedettséget kelt az együtt élő nemzetiségek körében."²² Ennyit a pozitívumokról. A következő hat pont ugyanis a negatívumokkal foglalkozik.

     A Jelentés vonatkozó második pontja azt tárta fel, hogy a pártszervezetek mit tettek a nacionalizmus visszaszorítása érdekében, az 1948-as határozat szellemében. A tartományi pártbüróban egyszer sem tűzték napirendre ezt a kérdést. Ruparcsics Antal, Csík rajoni, valamint Bokor Mózes, Udvarhely rajoni első titkár egyaránt azt nyilatkozta, hogy náluk nincsenek nacionalista és soviniszta megnyilvánulások, mert a magyarok nagy többségben vannak. A falvakban is hasonló volt a helyzet. A helyi pártitkárok ugyanezt nyilatkozták: ,,nálunk minden lakos magyar, ezért nincs nacionalizmus és sovinizmus.”²³ Ugyanakkor adatok vannak nacionalista megnyilvánulásokról. Például Komollón

     ,,a kulákok a kollektív gazdaság tagjaival együtt a szövetkezetben tüntető módon együtt énekelték a Horthy [Miklós — G.J.] katonája vagyok kezdetű dalt, majd szimpátia-tüntetésre a pap háza elé vonultak, és ezen egy párttag is részt vett".²⁴

1950. március 10-én Vlahicán a pártalapszervezet székhelyén énekeltek magyar fasiszta dalokat. Lövétén, Zetelakán, Kápolnásfaluban, Zalánban, de máshol is a rekruták februári bevonulásakor a szekereket magyar trikolórral díszítették, és a lovak farkába, gúnyolódásként, piros és román nemzeti színű pántlikákat fontak. Rétyen, Málnáson, Maksán, Zetelakán és sok más faluban az újesztendőt a templomokban vagy a templomok előtt köszöntötték és elénekelték a magyar himnuszt. A Strungul gyárban amikor beiktatták a magyar párttitkárt, akkor a románoknak, amikor pedig a román szakszervezeti elnököt, a magyaroknak volt soviniszta, nacionalista megnyilvánulásuk. A munkahelyi ügyekkel a románok a román, a magyarok a magyar főnököket keresik meg.

     Az osztályharcot felülíró ,,magyar egység” is sok helyen volt tapasztalható. Bodokon, Komollón megakadályozták a kulákok kizárását a szövetkezetekből. Maksán azt állították, hogy a kulákoknak nem volt szerepük az 1950. szeptemberi lázadásban. Gidófalván az egyik, szabotázsért elítélt kulákasszony számára a falu lakosai 40 000 leit adtak össze. Zetelakán a Néptanács döntése nyomán több kulákot középparasztnak nyilvánítottak. 

     A papság hatása még mindig erős. Komollón, Zágonban, Sepsiszentgyörgyön otthon tartják a vallásórákat a fiataloknak. Karcfalván, Madarason, Dánfalván a pap által felbujtott szülők visszaadták a gyerekeik pionír-nyakkendőjét. Csíkszentimrén, de más falvakban is a papok kiküldték vallásóráról a pionírokat, és azt mondták a többieknek, hogy ők ne legyenek pionírok.

     A német dolgozók körében erős a szeparatizmus. A Szovromtraktorban és más üzemekben a szászok nem vesznek részt a szakszervezeti és az IMSZ-tevékenységeken. A szász községekben a betelepítettek (colonisti) nem engedték, hogy szászokat jelöljenek néptanácsi képviselőnek. Vulkánban és más falvakban a román fiatalok — akiket a kulákok bujtogatnak — verekedéseket szerveztek a szászokkal.

     Erős a szovjetellenesség. A Vörös Partizán gyárban román és magyar feliratokat találtak: ,,Le a kommunistákkal”, ,,Ne higgyetek Sztálinnak”. A Szovromtraktorban nem népszerűsítik a sztahonovisták eredményeit, a Traktorul gyári újság nem ír a szovjet megvalósításokról. Megszüntették a szovjet tánccsoportot, az olvasótermekből hiányoznak a szovjet lapok. A technikusok, munkások lebecsülik a szovjet munkások képességeit. Vlahicán ,,Éljen Tito" feliratokat találtak. A szovjet filmeket bojkottálják Csíkszeredában.

     A Jelentésben létezik jogos elégedetlenség is a nemzetiségek körében.

,,Gyakran megtörténik, hogy a rajoni Néptanácstól a tiszta magyar községekbe csak román nyelvű végzések, utasítások, körlevelek érkeznek, egyes esetekben a pártanyagok, különösképpen a körlevelek is csak románul jutnak el ide. A filmeknek csak román feliratuk van. Érződik a színdarabok hiánya. A Művelődési Útmutató magyar kiadása jórészt a román fordítása, a helyi és nemzetiségi sajátosságokat nem veszi figyelembe. Általában igen kevés az olyan irodalmi, művészeti és nevelő alkotás, mely a székelyföldi lakosság életéről és harcáról szól. Úgyszintén hiányzanak a magyar nyelvű technikai kiadványok.”²⁵

De mindez a nacionalizmus, sovinizmus a kizsákmányoló, reakciós elemek befolyásának erősödésével függ össze. Mert a Tartományi Pártbizottság és a Rajoni Pártbizottságok

,,nem foglalkoztak a sovén és nacionalista megnyilvánulások megismerésével és leküzdésével, nem látták meg ezekben a megnyilvánulásokban, különösképpen a paraszti szektorban, az osztályharc formáit, nem foglalkoztak komolyan a tömegeknek a hazafiság és a proletár internacionalizmus szellemében való nevelésével, önmegnyugtató magatartásuk volt és alábecsülték ezt a problémát.”²⁶

A kivizsgálók szerint az agitátorok számára nem tűzték ki célul a sovinizmus és nacionalizmus leküzdését. Az államapparátus²⁷ pedig nem tárta fel a szükséges módon a reakciósok tevékenységét. Végül pedig ,,jelentős gondot okoz, hogy a tömegében magyarok lakta rajonokban nincsen ipari munkásság, és a szegényparasztságnak az ipari munka fele való irányítását ezekben a rajonokban eddig elhanyagolták.”²⁸

     A brigád tagjai pontosan utánajártak annak is, hogy Sztálin tartományban hogyan adták tovább, dolgozták fel a párt és állami szerkezetekben az utóbbi két évben kiadott, 11 párt- és kormányhatározatot illetve irányelvet. Az 1950-es és 1951-es Állami tervet ismerték a munkások. Az RMP KB-nak a kollektív gazdaságokra vonatkozó körlevelét azonban hiába küldték ki 1951. január 30-án a tartományi pártbizottságnak. Hiszen annak tartalmát a Sepsiszentgyörgy rajon Agrárszekciójának aktivistái február 20-án még nem ismerték. Sztálin rajonban az első titkártól nem került tovább a körlevél. Február 18-án Vulkán, Zernyest, Höltövény községekben a pártalapszervezetek szintén tudtak róla. A KB és a Kormány tavaszi vetési kampányra vonatkozó határozatát feldolgozták Sepsiszentgyörgy rajonban a pártalapszervezetek titkáraival. A meglátogatott falvakban azonban a párttagok nem ismerték a határozatot. A RMP KB plenárisán a szakszervezeti problémával kapcsolatban hozott határozatot a Szovromtraktor 4 ellenőrzött alapszervezetében sehol sem ismerték. A RMP KB-nek a pártnak az ifjúság körében végzendő tevékenységével kapcsolatos határozatának ismertségét és alkalmazását ellenőrizve a Steagul Rosu üzemben kiderült, hogy a pártbizottság nem törődik a fiatalok munkájával.²⁹

     Egyes esetekben a párt irányvonalától eltérő állásfoglalásokra is sor került. A csíkcsicsói állomás CFR-alapszervezete a büróval együtt, az alapszervezeti gyűlésen a begyűjtési rendeletek ellen foglalt állást. Hasonló történt a Sztálin tartományi Cristian, Vulkán, Höltövény községekben. Cristianban 21 párttag, élen a pártitkárral és a Néptanács elnökével, nem adta be az előírt termésmennyiséget. Lövétén a párttagok a tejbeszolgáltatással kapcsolatban fogalmaztak meg különvéleményt. A komollói kollektív gazdaság pártalapszervezete, élén az alapszervezeti titkárral, a Néptanács által meghatározott zöldségtermelési terv ellen foglalt állást.

Az alapszervezetek élete sok helyen formális volt. Sok alapszervezetben nem osztottak ki feladatokat és nem hoztak határozatokat. Legtöbb esetben az alapszervezetek tevékenysége a büró és még néhány, a bürótagokhoz közelálló pártag tevékenységére korlátozódott. 

     A gyűléseket tartományi szinten nem mindig készítették elő. 1950 októberében a tartományi pártbizottság bürója több mint 600 igazgatót, szakszervezeti vezetőt, pártitkárt hívott össze. Előttük a pártbüró küldötte, Mara elvtárs felkészületlenül jelent meg. 52 napirendi pontot akart megtárgyalni és nem csoda, hogy 4 óra múlva a résztvevők többsége már elment.

     A vizsgálat megállapította, hogy a helyi szerveket elárasztják a központi utasítások. 1950. októbere és 1951. február 20-a között a Sztálin tartományi pártbizottsághoz a KB-tól 157 körlevél és írott utasítás érkezett. Januárban a KB különböző osztályairól 476 alkalommal telefonáltak a Sztálin tartományi pártbizottsághoz. Csak a KB Pártvezetés, szakszervezetek és IMSZ osztálya és a tartományi pártbizottság között januárban 240 telefon beszélgetés történt.

A pártszerűtlen magatartás

     A Jelentésnek ez a legrövidebb fejezete. A kivizsgálók minden különösebb érvelés nélkül megállapítják, hogy az első titkárt önteltség, önelégültség jellemezte, és ez hatott a büró tagjaira is. Végül ez oda vezetett, hogy ,,egyesek a büró tagjai közül, élen Dănoiu elvtárssal, pártellenes, ellenséges és elvtelen magatartást tanúsítottak a KB által gyakorolt ellenőrzéssel és támogatással szemben"³⁰.

A megbírált tartományi pártvezetők nyilvánosan állást foglaltak a KB kiküldötteivel szemben. Danoiu „zuschneidereknek”³¹ nevezte őket. A gazdasági titkár, Mara Saviem és a propagandatitkár, Gabor szerint a kivizsgálók ,,vörös segélyt” kapnak a pártközponttól. Ez utóbbi egy nagygyűlés előkészítésekor hozott központi intézkedéseket ,,csinda-rata-bum"-nak nevezte.

     A bürót (Dănoiu, Mara, Gabor, Druga, Vargancsik titkárokat) és társaikat a bukarestiek szerint „familiarizmus” jellemezte. Egymást nem kritizálták. De úgy is mondhatnánk, hogy megtalálták egymással a hangot, jól együtt dolgoztak. Akiknek munkája ellen nem volt kifogás (Druga, Vargancsik) a kivizsgálás első napjaiban még „nem jól tájékozódtak”. Őket csak hosszas ingadozás után — a ,,feltárt bizonyítékok" és a kiküldöttek ,,meggyőző magatartásának" hatására sikerült meggyőzni arról, hogy elítéljék munkatársaikat. Ezzel a kivizsgálók azt a feladatukat is elérték, hogy megtörjék a létező helyi szolidaritást.

     Hogyan lehetne túl sok érv a tartományi pártvezetés ellen? Nem telt el félév sem Sztálin tartományi első titkárának 1950. szeptemberi kinevezése óta. Nem volt arra idő, hogy Dănoiu valóban kiépíthesse a maga ,,köztársaságát”. Más tartományok történéseinek vizsgálata után lehetne megerősíteni vagy elvetni azt a — számomra valószínű hipotézist —, hogy máshol is ugyanez a kapkodás, egyéni megoldások preferálása, viszonylagosan szabadszájúság jellemezte az ízig-vérig eszme- és rendszerhű, pozícióban levő pártfunkcionáriusokat. Az egykori illegalisták, munkások vagy szegényparasztok az új funkciókban is a régi elvtársak maradtak. Hűek voltak az eszmékhez, hajlandóak voltak áldozatokat hozni. De nem volt meg a fentről kiépülő szerkezetbe való beilleszkedéshez szükséges tudásuk és kultúrájuk. Nem alakoskodtak, és nem ügyeltek a szájukra. Inkább forradalmárok voltak, mint funkcionáriusok. Annak a korszaknak az emberei, amelyben centrum és periféria közötti kapcsolatok esetleges, egyéni alakításokkal színezett, ritka szövésű hálója borította az országot. A hatalom megragadása óta azonban a központ azon dolgozott, hogy minél sűrűbbje szője ezt a hálót. Ehhez rendelkezésre álltak a szovjet párt és államépítés módszerei és eszközei. De a pártelitnek nem volt meg még a kellő tapasztalata, a módszerei kezdetlegeseknek bizonyultak. Az eszközrendszerből leggyakrabban a kádermozgatást és az erőszakot volt kénytelen alkalmazni.

     Az egyik legélesebb eszű pártapparatcsik, Leonte Răutu így szerint: ,,Ebben a jelentésben egy sor nagyon értékes esemény válik világossá a munkánk hiányosságaival, elsősorban a Párt vezető szervei (osztály) és a Propaganda (osztály) hiányosságaival kapcsolatban.”³² A leváltás, megfélemlítés, bár végső soron alkalmazható, de nem jó módszer. A kitalált megoldás csak ideiglenes lehetett: a központból küldték le a Dănoiut felváltó Daleat, aki kevésbé ismerte a helyi viszonyokat. Rajta kívül, még egy KB titkár hónapokon keresztül azzal volt elfoglalva, hogy a Sztálin tartományi pártbizottság munkáját közvetlenül ellenőrizze. Ez alatt mindkettő Bukarestben fontosabb feladatokat is elláthatott volna. Újabb és újabb esetekben nem lehet hasonló megoldásokat alkalmazni. De főleg meg kell előzni az újabb és újabb eseteket. Ezért meg kell tanítani a regionális centrumok vezetőit a szerkezetbe-illeszkedésre. Ennek egyik eleme, hogy miben, mennyire, hogyan igazodjanak a központ elvárásaihoz, igényeihez, hogyan beszéljenek és hallgassanak. Kikkel barátkozzanak és szövetkezzenek, hogy karrierjük töretlen legyen. Mert kulcskérdés, hogy minden áron ragaszkodjanak karrierjükhöz. A másik fontos teendő, hogy kineveljék a kisrégiós centrumok azon vezetőit, akik szintén képesek erre a hozzájuk való viszonyrendszerben.

A célok és az eszközök

 A romániai szocializmus első évtizede az az időszak — amíg nem váltják fel az illegalistákból és eszmehű aktivistákból álló idősebb gárdát a magasan képzett karrier-politikusok — erről az átnevelésről szólt. (Korabeli, találó szóhasználattal: kulturalizálódásról, egy kulturális viselkedésforma, életmód elsajátításáról beszélhetünk a párt szervezetén belül.)

     A Sztálin tartományi kivizsgálás esetét azért szükséges megérteni, mert a kezdeti, képlékeny, az elemző számára még viszonylag könnyen átlátható hatalmi állapotokat mutatja be. A kivizsgálás funkciói: a hatalmi hierarchia (a központi hatalom) megerősítése, a munkamódszerek kikísérletezése és a helyi elit nevelése. A kijelölt feladat a társadalom uralása érdekében a káderpolitika, a pártszervezés és a propaganda egy szerkezetbe való összeillesztése. Romániában az 1950-es, új területi-hatalmi szerkezet kialakítása óta a Sztálint-tartományi kivizsgálás az első akció ilyen akció lehetett.³³

     A kivizsgálás február 15-én indult, a tartományi kiértékelő gyűlésre (a helyi, első reakciók kikövetelésére) február 28-án került sor. A jelentést április 27-én tárgyalták meg Bukarestben. Ekkor hozták meg a döntést a leváltásról. A zárt, közzé nem tett határozattervezetet május 12-re készítette el a három megbízott. Ezután következett az anyag kiküldése és helyi feldolgozása tartományonként. A kivizsgálás megszervezése is időt vett igénybe, tehát mintegy négy hónapos, több helyszínen (Bukarest, Sztálinváros, rajon-központok, községek) zajló folyamatról, eseménysorról volt szó.

     A helyszínek:

     A legfontosabb Bukarest. A legfontosabb események egy részét ismerjük, más részét csak sejteni lehet. Gheorghiu-Dej és társai készültek a közvetlen ellenfelekkel — Ana Paukerrel, Luka Lászlóval, Teohari Georgescuval, a későbbi ,,jobboldali elhajlókkal” — való, 1952 március végén kezdődött és júliusig elhúzódó, leszámolásra. Valószínű, hogy helyi szinteken is megosztotta a vezetés, egyaránt vannak a tartományi titkárok között Dejnek és Paukernek hívei.

     Sztálin tartományhoz tartozott az egyik vezető, Luka László szülőfaluja, a Kézdivásárhely rajoni Lemhény. Gabor, az egyik tartományi titkár éppen arról a nagygyűlésról beszélt tiszteletlenül (az előkészületeket csinda-rata-bummnak, azaz a Jelentés értelmezése szerint: ,,zenés bolondságnak"³⁴ nevezve), amelynek vezérszónoka Luka László. Dănoiunak az az egyik bűne, hogy bár jelentették, de nem törődött azzal, hogy a Szovromtractor üzemben megszervezett technikai kabinetben a román és magyar újítók ahelyett, hogy az újításokkal foglalkoznának (és így a termelékenység fokozásán munkálkodnának), a román-magyar kérdésen vitatkoztak.³⁵ Ugyanakkor a Steagul Rosu inasiskolájában — amely az ország egyik legkorszerűbben felszerelt ilyen tanegysége és 1500 inast képez — 60 százalékban olténiai, meg Suceava, Botosani, Fălticeni környéki gyerekeket toboroztak. A ,,helyieket nem fogadták be".³⁶ Az áprilisi KB-i vitán Chivu Stoican kívül Ana Pauker is védelmébe vette a székelyeket. Nem szimpátiából, hanem taktikából. Ha az megtörténhet, hogy az 1500 tanulóból csak 60 magyar és százával küldik haza a felvételiző székelyföldieket, akkor ez azt mutatja, hogy a Párt nemzetiségi kérdésben hozott határozatát nem érvényesítették. Ez pedig a reakciónak kedvez: ,,Világos, hogy a (a többség nacionalizmusa, sovinizmusa) a legjobb barátja a reakciónak, a papok mindenképpen azt fogják mondani, különösképpen ha ez még igaz is, hogy azért küldenek haza sok száz székelyt a fővárosukból (sic!), mert magyarok".³⁷ Pauker konklúziója az volt, hogy határozatokkal semmire sem lehet menni, ha ezeket nem kísérik a megfelelő intézkedések, amelyeket a párt hatalmi szerveinek kell meghozni, betartatni. Például hiába bírálják a templomba járást, amíg nincs színházi előadás, mozi, könyv, ami felvilágosítja az embereket. A felelősség azoké, akik valamilyen okból, például nemzeti elfogultságból nem intézkedtek. Például nem látták el magyar feliratokkal a mozifilmeket, hogy a magyar közönség is érthesse. 

     Bukarest azért is a legfontosabb helyszín, mert itt működnek azok a szovjet információs, tanácsadó központok, amelyek ugyanazt teszik a román vezetéssel, mint az a saját helyi embereivel: ellenőrzik és támogatják. Ezekre egyetlen, kis utalás van a vizsgált iratban. Vince János említi, hogy a Szovromtraktorban azóta szűnt meg a politikai munka, a szakszervezeti tevékenység, és ezzel együtt a szovjet barátság kultiválása (szovjet tánccsoport, szovjet kiadványok, a könyvtárban kulturális rendezvények), amióta Csupikasvili eljött onnan.³⁸ Információk hiányában csak találgatni lehet, hogy ez a grúz nevű illető szovjet tanácsadó volt-e vagy sem, Sztálinvárosban, a szovjet-román vegyes vállalatnál, a Szovromtraktorban. 

Szintén Bukarestben történt a kivizsgálást végzők felkészítése. A tematika és a módszertan meghatározása. Itt döntötték el, hogy Sztálin, és nem például Arad tartomány lesz a kivizsgálás helyszíne, bár onnan is érkeztek információk nemzetiségi feszültségekről meg a büró gyenge teljesítményéről. De Sztálin tartomány — nomen est omen — politikailag fontosabb volt.

     Bukarestből nézve a következő helyszín az igen egyneműnek látszó periféria. Az a hely, ahol az ellenőrök egyaránt jártak: sztálinvárosi üzemek, sepsiszentgyörgyi és vlahicai gyárak, a rajonközpontokban a pártbizottságok, községközpontokban a néptanácsok, és a pártalapszervezetek székházai. A Jelentés nem tartalmaz naplószerű élménybeszámolókat, a terepen dolgozók megdöbbenése azonban helyenként átüt a szövegen.

     A kivizsgálók többek között szembesültek a helyi intézmények irodáiban nyüzsgő kiküldöttek, szervezők, ellenőrök tömegeivel. Illyefalván február 17-én 2 óra alatt 6 ellenőrrel találkoztak: ezek a rajoni szövetkezeti központtól, a beszolgáltatást felügyelő központtól, az egészségügyi szolgálattól, a Rajoni Néptanács mezőgazdasági részlegétől és a cukorgyártól érkeztek. Cristianon (Brassótól néhány kilométerre levő helység) szintén ezen a napon a helyi néptanács elnökéhez a felsőbb szervektől 28 kiküldött érkezett. A harmadik helyszín: a Steagul Rosu üzem, ahol a pártbizottság titkárát ugyanaznap a rajontól és a tartománytól 30-szor a közvetlen vonalon, és 75-ször a belső telefonvonalon hívták. A Központi Bizottsági kiküldöttek szembesültek saját szervezőmunkájuk eredményeivel is: a KB-tól érkező aktivisták ,,egyeztetés nélkül mentek terepre, kérdések tucatjával. Nem ellenőrzik alaposan a legalacsonyabb szintig hogyan alkalmazzák a Központi Bizottság és a Kormány határozatait, az esetek többségében elkerülik az alapszervezeteket. A különböző szekciókról érkezők kiszállását nem hangolták össze, ami ahhoz vezet, hogy ugyanabban az időben 5-6- instruktor is összetalálkozik az első titkár irodájában. 1950 decemberében összesen 20 központi bizottsági instruktor volt Sztálin tartományban, akik 78 napot ültek itt.³⁹ A kivizsgálók találkoztak egyszerű falusi párttagokkal is, és kialakíthatták véleményüket róluk: ,,A falusi pártalapszervezetek valójában nincsenek a politikai pártszervezetek szintjén. Jóindulatú emberek, de az ellenség befolyása erős."⁴⁰ A román aktivista számára a mindaddig ismeretlen székely falu meglátogatása sem múlt el teljesen nyomtalanul.⁴¹

     A legfontosabb a periférián: a helyi centrum, Sztálinváros, itt is a pártbizottság.

A tapasztaltakról megszervezték a beszámolót. Mindez didaktikus jelleggel a kritika és az önkritika jegyében történik. A forgatókönyv: a brigád vezetőjének beszámolója, a helyiek hozzászólásai, a brigád vezetőjének a konklúziója, majd az első titkár záróbeszéde. Fontos, kiket hívnak meg erre a gyűlésre. Általában a meglátogatott egységek képviselői voltak jelen, akiknek viszonyulniuk kellett a brigád által kialakított és bemutatott képhez. Számukra ez a legfelsőbb szint, hiszen Bukarestben már nem voltak kíváncsiak a véleményükre és az önkritikájukra.

Ez a helyi szint. Innen hazatérnek és találgatják, milyen intézkedések születnek, és azok vajon mennyiben érintik őket.

     Volt azonban az ügynek tanulsága. A helyi centrum működéséről megtudták, hogy a helyi vezetők sem sérthetetlenek. Megtörtént a hierarchia felmutatása azoknak, akik a hatalom bázisaként a helyi pártszervek emberei. Mindez együttesen félelmet is, koherenciát is termelt. Kognitív sémákat erősített meg. A hatalomban való részvételről információkat nyújtott és részben ez is :hatalomgyakorlás. A helyi pártvezető is megtanulta a fogásokat, és a saját hatókörében alkalmazta.

     A megbeszélések a formális ismeretek mellett az informális ismeretek, képességszerzés alkalmai Maga a rítus tanít: találkozás távoli emberekkel, helyszínekkel, társadalmi szerepekkel, kulturális megjelenítéssel. Amióta létrehozták a rajonokat, az itteni intézményekben intenzív tanulás folyt. Egy tartományi elemző gyűlés után mindig sor került az értelmezésre. Ezt követte a lefordítás, majd következett az alkalmazás. Rejtetten mindig ott volt a kiszolgáltatottság bemérése, saját pozíciója labilitásának mérlegelése. Ugyanakkor funkcionáriusként meg akar oldani kérdéseket, ki akarja használni a tartományi, központi hatalom képviselőjével való találkozást. Akik nagyon lent, nagyon távol — a periféria peremén — vannak, azok nem tanulják meg a közeledés lépéseit, nem tudják kihasználni a találkozásokat. Hozzászólásaik panaszmondások, és nem a megoldásokat előkészítő lépések. Példaképp egy megdöbbentő kívülállásra utaló hozzászólást idézek. A beadvány néhány évvel később egy fontos fórumhoz, a MAT 1956-os Tartományi Pártkonferenciájához íródott. Szerzője: Csog Imre, a magyarhermányi néptanács elnöke:

     ,,A vaddisznók már negyedik éve a termény egyharmad részét megeszik. A dolgozó parasztok a krumplit beszolgáltatásra is a piacon kellett megvegyék, és (a vaddisznók) olyan búza és olyan zab területeket törtek össze, hogy le se lehetett aratni. Negyedik éve hogy küldik a dolgozók a kérések halmazát a rajonhoz és válasz illetve elintézve sohase lett. Jó volna a dolgozók azon területéről, ahol, illetve ahonnan beszolgáltatnak, az állami vad tartalékot tegyék el (!), mert a parasztok azt mondják, hogy a vaddisznóknak nagyobb becsületük van, mint nekik.”⁴³

Az, hogy a vidék mennyire a saját életét élte és mennyire más a problémák sorrendje, arra egy-egy ehhez hasonló megnyilatkozásból lehet következtetni. A központi bizottsági kiküldöttnek erre figyelni nem feladata. Inkább érzékeny az idegen nemzeti szimbólumokra vagy ezek használatára.⁴⁴

     A kivizsgálás eredményeként kiderült, hogy egyes rajoni első titkárok kifogásolták a mezőgazdaság szocialista átalakításának erőltetett ütemét. Ezek leváltása (megnevelése, fegyelmezése, helyettük új jelölt állítása) azonban már a tartományi vezetés feladata volt.⁴⁵

     Bukarestben, a hatalomgyakorlás központjában egyéni tapasztalatokat ismertettek, tanulságokat fogalmaznak meg és néhány kérdésben döntenek. Chivu Stoica [beosztása?] ismerteti saját esetét Dănoiuval. Súlyos konfliktusok voltak a Steagul Rosu üzemben: a pártbizottság szembekerült a vezetőséggel, például nem engedték be az igazgatót a gyárkapun, ő a helyszínen volt, de Dănoiu maga helyett egy pártfunkcionáriust küldött. Személyesen hívta telefonon, de akkor sem volt hajlandó kimenni a helyszínre. Ezután ő kereste meg és ,néhány kemény szót" mondott neki, mire az első titkár megharagudott rá, és ami súlyosabb, nem hajtotta végre azt, amiben megállapodtak. Egy másik eset: a tavaszi vetési kampány előtt a mezőgazdasági gépek javításához kellett volna Sztálinvárosból, a traktorgyárból szakembereket küldeni, de Dănoiu személyesen tiltotta meg, hogy a munkások otthagyják a termelést. Telefonon újabb egyeztetés történt, de még 10 napig húzta az engedély megadását.⁴⁶

     A Sztálin tartományi vezetéssel kapcsolatos lépésekről a leghatározottabban Mogyorós Sándor fogalmazott. Alapos kivizsgálást kért ellenük. Bejelentette a vádakat is: elhibázott káderpolitika, szovjetellenes, sovén, nacionalista magatartás.⁴⁷ Chivu Stoica megvonta a vezetéstől az eddig nekik tulajdonított érdemeket is. Stoica szerint a termelési terve teljesítése nem a vezetők munkájának eredménye, hanem annak köszönhető, hogy az illetékes minisztériumok, szovjet segítségre támaszkodva, ide csoportosították erőiket.⁴⁸ Răutu egyértelműen fogalmaz: az, hogy milyen megnevezéseket használnak, azaz ,,Vörös Segély”, „Zuschneideri”, ez nem az aktivisták fejében született meg. Ezt valaki sugallta nekik. Akire a gyanú terelődött vagy aki felé terelték: Dr. Iancu, Dănoiu orvos barátja és befolyásolója. Ebből következik, hogy szerintük erősíteni kell a reakciósok (polgári származásúak) elleni megszorító intézkedéseket. Vince János 780 ilyen elemről tudott a tartományban. Teohari Georgescu belügyminiszter közbeszólása szerint ennél lényegesen több van.⁴⁹

     Ez már abba a gondolatkörbe tartozik, amelyet Vince János, majd Miron Constantinescu vetett fel és Ana Pauker nyomatékosított. Vince szerint mindaz, ami történt, részben annak a következménye, hogy az 1950 szeptemberében a háromszéki a kollektív gazdaság alakítás elleni falusi lázadások nyomán, nem dolgoztak ki részletes stratégiát. A tartományi vezetőknek — a KB segítségével — össze kellett volna állítani egy politikailag jól dokumentált anyagot. Majd ennek feldolgozásával kellett volna fellépni a párt soraiba befurakodott ,,különböző áramlatok” és a kollektív gazdaságokba bekerült ,,idegen, reakciós” elemek ellen. Ha ez akkor megtörtént volna, akkor ez ,,politikailag és szervezésileg” megerősítette volna a tartományi vezetést.⁵⁰

     Többen is megfogalmazzák, hogy a Sztálin tartományban történtek számos megfontolnivalót tartalmaztak a központi vezetés számára. Miron Constantinescu kijelentette, hogy a nemzeti kérdés rendezése szempontjából ,,a Határozatok nagyon fontosak, de ha nem hozunk alapvető intézkedéseket, a határozatot feldolgozó gyűlésekkel és agitációval nem oldjuk meg ezt a kérdést.”⁵¹ Ugyanezen a véleményen volt Ana Pauker is, aki a gyűlés tanulságait is összegezte. Konkrét feladatként fogalmazta meg, hogy a Székelyföldön a magyar lakosság megnyerése érdekében kulturális akciókat kell szervezni.⁵² A vezetők leváltásán, központi kiküldöttek delegálásán túl javasolta, hogy a párt alapszervezeti választásokkal kapcsolják össze az eset feldolgozását a Központi Bizottság által elkészített anyag alapján. 

A hatalomérvényesítés állapotáról

     A kivizsgálás, mint normatív és legitimációtermelő esemény elemzése sok tanulsággal szolgálhat. A közvetlen beavatkozás, a leváltás a hatalmi hierarchia (a központi hatalom) megerősítését eredményezi — ez annál is inkább nyilvánvaló, mert nem horizontális csere történik, nem más tartományból, hanem Bukarestből jönnek az új vezetők illetve hónapokig kiemelten figyelnek mindarra, ami a tartományban történik. A központi vezetés ekkori gyengeségét jelzi, hogy ez esetben is nyilvánvaló a munkamódszerekkel való kísérletezés. Az egységes szerkezet megteremtése (mint már jeleztem: a káderpolitika, pártszervezés, propaganda egyetlen szerkezetbe való összeillesztése) a kijelölt feladat. Egyfajta ,,értelmes integráció”⁵³ konstruálása folyt abban a reményben, hogy az eredmény, a szerkezet legitimációja olyan valóságot (eszményt, normát és praxist) eredményez majd, amely szoros burokként öleli körül az embert, pátszerkezetet, és a társadalmat. Ez ,,az egyes embereknek nemcsak azt mondja meg, hogy egy cselekedetet miért kell elvégeznie, és egy másikat miért nem szabad tennie, hanem azt is megmondja, hogy a dolgok miért azok, amik.”⁵⁴

     A központi vezetőség gyűlésén, a ,,kritika és önkritika szellemében”, a hivatalos legitimátorok⁵⁵ nyilatkoztak meg. Akaratukat rákényszerítették a pátszerkezet középszintjére. Ugyanakkor kiderült, hogy a helyi szintekkel (például a rajoni vezetéssel) ők közvetlenül nem tudnak foglalkozni. Az is nyilvánvalóvá vált, hogy hatalmuk még mindig mennyire csak a kádermozgatáson és az erőszakon alapul. Egy évtizednek kellett még eltelnie ahhoz, hogy a határozatok feldolgozásának fentről irányított, konszenzustermelés érdekében konstruált szerkezete valóban hatékonyan működjön.

Források

Buletinul Oficial nr.77. din 7 septembrie 1950.
Arhivele Naţionale Istorice Centrale — Bucureşti (a továbbiakban: ANIC), Fond CC al PCR, Cancelarie, 1951/56, 1951/70, 1961/67-es iratcsomók
Arhivele Naţionale a României, Direcţia Judeţeana Mureş, 583-es fond 1952/1/II iratcsomó, 1134-es fond 140-es iratcsomó.

Felhasznált irodalom

Berger, L. Peter — Luckmann, Thomas
1998 A valóság társadalmi felépítése. Tudásszociológiai értekezés. Jószöveg Műhely Kiadó.

Bottoni, Stefano
2003 A sztálini ,,kis-Magyarország" megalakítása (1952). in: Regio 3. szám, p. 89-125.

Sandu, Dumitru
1999 Spatiul social al tranzitiei. Polirom Iasi.

Stelian Tănase
1998 Elite şi societate. Guvernarea Gheorghiu-Dej 1948--1953. Humanitas, Bucuresti.

¹ Dumitru Sandu: Spatiul social al tranzitiei. Iasi, Polirom, 1999. 10. p.

² ,,A legitimáció problémája elkerülhetetlenül jelentkezik, amikor egy (már történetivé vált) intézményes rend tárgyiasulását egy új nemzedéknek kell továbbadnia. ...ebben az időpontban nem lehet az intézmény bizonyosság-jellegét már nem lehet csupán az egyes emberek emlékezete és habitualizációja segítségével fenntartani. Széttörik a történelem és az életút egysége. Ahhoz, hogy újra visszaállítsuk, és ily módon mindkét oldalát érthetővé tegyük, át kell térni az intézményes hagyomány alapvető elemeinek, ’magyarázatára’ és igazolására. Ennek a ’magyarázatnak’ és igazolásnak a folyamata a legitimáció.” Berger-Luckmann: A valóság társadalmi felépítése. Tudásszociológiai értekezés. Bp., Jószöveg Műhely, 1998. 133. p.

³ Eredetiben: ,,elita suzerană”. Stelian Tănase: Elite şi societate. Guvernarea Gheorghiu-Dej 1948—1953. Bucuresti, Humanitas, 1998, [pontos pl. oldalszámok?]

⁴ Például a Maros Magyar Autonóm Tartományban az 1962. januári tartományi pártkonferencián megválasztott bürotagok és póttagok közül Iosif Banc első titkár iskolai végzettsége: állami tanulmányok 7 elemi osztály, párttanulmányok: Moszkvában a SZKP pártiskolája. Ugyanez Jakab István propaganda- és agitációs titkár esetében: 8 liceumi osztály, moszkvai 3 éves pártiskola, Király Károly tartományi IMSz első titkár esetében 2 szakmai osztály és Komszomol-iskola. Arhivele Naţionale Istorice Centrale — Bucureşti (a továbbiakban: ANIC), Fond CC al PCR, Cancelarie, dosar 67/1961. 56. f. Az ,,Unioban" végzett magyar mérnökök, közgazdászok, orvosok, újságírók, nyelvészek, agrárszakemberek, biológusok stb. névsora több száz főre tehető.

⁵ Bottoni, Stefano: A sztálini „kis-Magyarország” megalakítása (1952). Regio 2003. 3. sz. 102-103. p.

⁶ Az 1950. V. törvény rendelkezik a Román Népköztársaság területi-adminisztratív rajonálásáról. ,,A tartomány adminisztratív-gazdasági elhatárolt egység, amelyre a Párt és Kormány politikájának megvalósításában az Államhatalom központi szervei közvetlenül támaszkodnak. A tartomány közvetlenül az Állam központi szerveinek van alárendelve."(Eredetiben: ,,Regiunea este unitatea administrativ-economică delimitată teritorial, pe care se sprijină direct organele centrale de Stat în înfăptuirea politicii Partidului şi Guvernului. Regiunea este subordonată direct organelor centrale ale Statului.") Lásd: Buletinul Oficial nr.77 din 7 septembrie 1950.

⁷ A megyék helyett 28 tartomány jött létre: 1. Arad (székhelye Arad), 2. Arges (Piteşti), 3. Bacău (Bacău), 4. Nagybánya (Nagybánya), 5. Bîrlad (Bîrlad), 6. Bihar (Nagyvárad), 7. Botoşani (Botoşani), 8 Bukarest (Bukarest), 10. Kolozsvár (Kolozsvár) 11. Konstanca (Konstanca), 12. Dolj (Krajova), 13. Galac (Galac), 14. Gorj (Tîrgu-Jiu), 15. Hunyad (Deva), 16. Ialomiţa (Călăraşi), 17. Iaşi (Iaşi), 18. Maros (Marosvásárhely), 19. Prahova (Plojest), 20. Putna (Focşani), 21. Radna (Beszterce), 22. Szörény (Karánsebes) 23. Szeben (Szeben), 24. Sztálin (Sztálinváros, régi nevén Brassó), 25. Szucsáva (Cînpulung-Moldovenesc), 26. Teleorman (Roşiori-de-Vede), 27. Temesvár (Temesvár), Vîlcea (Rîmnivu-Vîlcea). 1952-ben 18-ra csökkentették a tartományok számát, ezek a következők: 1. Arad (székhelye Arad), 2. Bacău (Bacău), 4. Bîrlad (Bîrlad), 5. Bukarest (Bukarest), 6. Kolozsvár (Kolozsvár), 7. Konstanca (Konstanca), 8. Krajova (Krajova), 9. Galac (Galac), 10. Hunyad (Deva), 11. Iaşi (Iaşi), 12. Nagyvárad (Nagyváérad) 13. Piteşti (Piteşti), 14. Plojest (Plojest), 15. Sztálin (Sztálin), 16. Szucsáva (Szucsáva), 17. Temesvár (Temesvár), 18. Magyar Autonóm Tartomány (Marosvásárhely). 1956-ban megszüntették Arad és Bîrlad tartományokat, és 1960-ban is, bár a tartományok létszáma nem változott, de jelentős átszervezések, átnevezések történtek — ekkor jött létre például a Maros Magyar Autonóm Tartomány is.

1950-ben 231 rajont hoztak létre, ezek száma minden átszervezéskor változott. Például 1952-ben, a Magyar Autonóm Tartomány keletkezésekor létesítették Toplica rajont, 1956-ban Keresztúr rajont. Ez utóbbit 1960-ban az 1950-ben létrehozott Erdőszentgyörgy rajonnal együtt megszüntették.

⁸ Ennek a harcnak valóban nagy a tétje. Például Segesvár városnak a hozzá csatolt Fehéregyháza felé való terjeszkedése során, a hetvenes években gyárakat építettek eredetileg fehéregyházi területre. 1990 után ezek annak a helyi tanácsnak fizették az adókat, amelynek a területén voltak, tehát az a tanács rendelkezett nagyobb anyagi erővel, amely el tudta ezt érni. Hosszas pereskedés alakult ki az tehát egykori területek, és a mai adó-jövedelmek birtoklásáért á és ezt a pert a fehéregyházi Polgármesteri Hivatal nyerte meg. 

⁹ Azokról a településekről van szó, amelyek 1968 előtt általában különállóak és nem alárendeltek voltak.

¹⁰ ANIC Fond CC al PCR, Cancelarie, 56/1951. dos. 22-29. f.

¹¹ Példaként említhetem, ami egy Csíkszeredától távoli, hegyi, csángó településen, Csügésen történt — igaz, az 1952-es átalakítás, a MAT létrejötte után. Nem tudom, kik voltak a kérvényt aláírók, milyen szerepet játszottak a falujukban, ki hallgatott rájuk és ki nem. Vélhetően jó kommunisták voltak, akik reménykedhettek abban, hogy szavukat meghallgatják a vezetők — hiszen ott Marosvásárhelyen meg Bukarestben az ő elvtársaik hajolnak a térkép fölé és döntenek róluk is. De augusztus, az első kérvény, majd október, a rajoni elvtársak látogatása óta eltelt az idő, és november végére sem változott semmit a szomorú helyzet: településüket Csík rajontól Moinesti rajonhoz csatolták. Rövid távon, néhány hónap alatt annyi lett mindössze az eredmény, hogy a kérvényre keresztben, lendületes betűkkel, piros ceruzával valaki ráírta: A Végrehajtó Bizottság megtárgyalja, 1952 december 3.; majd: A kérés alapján felterjesztődik a Minisztertanácsnak. Mi mellette vagyunk. 1952. december 10. A helyiek számára kedvező változás azonban nem történt. A kérés lelőhelye: Arhivele Naţionale Direcţia Judeţeană Mureş (Országos Levéltár Maros Megyei Igazgatósága, a továbbiakban: ANDJ Mureş) 583. fond, 1/II. cs. 77. f. A beadványt eredeti formában és helyesírással közlöm.

,,Kérés

A csügési alapszervezet vezetősége és tagjai kérjük a marosvásárhelyi magyar autonom tartomány vezetőségi elvtársainkat, hogy mü mint alapszervezet más nyelvet nem birunk beszélni csak magyarul és rajonilag át lettünk csatolva a monyesti rajonhoz és minden munka tervet és irányíttó munkát roman nyelven adnak amit mü fel olvasni sem tudunk és értelmit sem tudjuk venni semminek es igy semmi iranyítást nem bírunk feldolgozni es nem csak mü az alapszervezt nem tudunk románul hanem a lakosságunk 85.90 százaléka sem tud románul és mü is kérjük a nép az alapszervezetünkkel együtt visszacsatolásunkat a magyar autonóm tartományhoz mivel a kormányunk megengedte hogy a magyar lakta területek a magyar autonómhoz tarcsanak.

Azonban kérjük az elvtársainkat hogy nem azért kérjük a visszacsatolásunkat hogy a román elvtársakat gyűlölnők hanem a nem értés végett. Ez év augusztus havában ezen 85. 90 százalék lakoság nevében az alapszervezet titkára Györgyicze Demeter felvitt személyesen egy kérést amit át is adott a tartományi elnök elvtársnak az elnök elvtárs aszt az ajánlatot adta hogy meg fogják tárgyalni és fognak értesíteni a kérésünk tárgyalásáról amiről még ez idáig nem kaptunk semitt.

Elvtársak ez év október 7.én kint voltak Csügésen és Kósteleken a csikszeredai rajontól Vargancsik, Bokor és Kerekes elvtársak mü a lakoság azon voltunk értesülve hogy azért jönek ki hogy a lakosagot halgatják ki a kérésünk folytán amit augusztus havában benyujtottunk volt.

De nem halgaták ki a lakoságot hanem még szóban se áltak a lakoságal anyit nyilatkoztak hogy a monyesti rajontol is kelet volna kint legyenek és amenyiben nem voltak ők is elmentek.

Kelt Csügés 1952 November ho 24-én

Éljen a Román népköztársaság
Éljen a Román M.K.P.
Harczolunk a békéértt.

Györgyicze Demeter
alapsz. titkár
Károly János
Tankó Fülöp
Györgypál Péter
Bodor Fülöp „

¹² A legfelsőbb pártvezetésről, a hatalom csúcsáról, a nemzeti centrum legbelső köréről van szó. A gyűlés résztvevői központi bizottsági titkárok valamint a legfontosabb pártszerkezet, a szervezési osztály (Sectia Organizare) munkatársai: Gh. Gheorghiu-Dej, Ana Pauker, Teohari Georgescu, Lothar Rădăceanu, Iosif Chişinevschi, Mogyorós Sándor, Gheorghe Apostol, Miron Constantinescu, Chivu Stoica, Petre Borilă, A. Bunaciu, Nicolae Ceauşescu, Alexandru Drăghici, D. Petrescu, Gh. Florescu, Gh. Stoica, Leonte Răutu és Vince János.

¹³ 1950-ben Brassót átkeresztelték Sztálinvárosnak, a Brassó központtal létrehozott tartomány neve Sztálin tartomány lett.

¹⁴ A gyűlésről készült Jegyzőkönyv és a Sztálin tartományi kivizsgálásról készült Jelentés lelőhelye: ANIC Fond CC al PCR, Cancelarie, 70/1951. cs. 2-58. f. 

¹⁵ Uo. 27. f.

¹⁶ Uo. 23. f.

¹⁷ Uo. 57. f.

¹⁸ 1948 decemberében jelent meg a Román Munkáspárt Központi vezetősége Politikai Irodájának határozata a nemzeti kérdésben (magyar nyelven lásd a Romániai Magyar Szó 1948 december 15-i számában). Ez a határozat politikai szöveg: elsődleges szerepe, hogy kiindulópontja legyen az elkövetkező években az osztályharc egyik ,,frontján" a nacionalista-soviniszta megnyilvánulások elleni harcnak. Ugyanakkor nyilvánvalóan a kommunista államhatalom, a román állami szerkezet megerősítését is szolgálja: ,,Csak úgy biztosíthatjuk országunk nemzeti függetlenségét és szuverénitását, a szocializmus felépítését országunkban, ha az összes dolgozók, nemzetiségre való tekintet nélkül, egyesülnek." A határozat megállapítja, hogy ,,A polgári nacionalizmus politikája a népek megosztásának, leigázásának és elnyomásának politikája". Nem kezdődő folyamatról, hanem eredményról, új helyzetről beszél: ,,A Román Kommunista Párt kezdeményezésére, demokratikus rendszerünk véget vetett minden nemzeti és faji megkülönböztetésnek, egyenlő jogokat biztosított az együttlakó nemzetiségek számára, és anyagi feltételeket teremtett meg e jogok gyakorlására." Ugyanakkor kijelöli a közvetlen teendőket: ,,Teljes határozottsággal folytatni kell az úgynevezett ,,magyar egység", vagyis az országban élő összes magyarok ,,egységét" hirdetők leküzdését, akik a kizsákmányoltakat és a kizsákmányolókat egy kalap alá akarják venni. Következetesen kell küzdeni azok ellen, akik tagadják a munkásosztály pártjának vezető és irányító szerepét."

¹⁹ Az 1950-ben létrehozott Maros tartományban csak 54% a magyarok aránya, Kolozs, Bihar tartományokban ennél is kisebb.

²⁰ ANIC Fond CC al PCR, Cancelarie, 70/1951. cs. 45. f. 

²¹ Azaz 68,28%, a magyar lakosság arányánál lényegesen magasabb.

²² ANIC Fond CC al PCR, Cancelarie, 70/1951. cs. 45. f.

²³ Uo. 46. f. Egyértelmű: abban az értelemben, ahogy felfogják és kezelik, a periféria politikai vezetői szerint nacionalizmus, sovinizmus csak vegyes vidékeken létezik, azaz ahol közvetlen, napi konfliktusok lehetségesek.

²⁴ Uo. Azaz: a nacionalista-soviniszta megnyilvánulásokban a ,,reakciónak" van jelentős szerepe.

²⁵ Uo. 49. f..

²⁶ Uo. 49. f.

²⁷ Ennek a hivatalos szövegekben előforduló kifejezésnek jelentése ebben a korszakban: a Szekuritáté.

²⁸ ANIC Fond CC al PCR, Cancelarie, 70/1951. cs. 50. f. 

²⁹ Uo.

³⁰ Eredetileg: ,,unii dintre membrii biroului , în frunte cu tovarăşul Dănoiu, să alunece pe poziţii antipartinice, străine şi neprincipiale faţă de controlul şi sprijinul pe care-l exercită C.C. asupra Biroului Regional.” Uo. 56. f.

³¹ magyarul??

³² ANIC Fond CC al PCR, Cancelarie, 70/1951. cs. 56. f. 

.

³³ Erre utal a központi bizottsági vitában Ana Pauker megjegyzése: ,,Bebizonyosodott, hogy amikor a helyes módszereinket alkalmazzuk, a dolgok jól mennek. Ez a módszer, hogy veszünk egy tartományt, egy munkahelyet, elemezzük általában és néhány speciális kérdés szerint, megmutatja a gyengeségeket azon a helyen, amelyet vizsgálunk, és rálátást nyújt azokra a hiányosságokra és gyengeségekre, amelyeket más helyeken is meg lehet találni. Ez segít, hogy helyrehozzuk a hibákat más helyszíneken is. " Uo. 31. f.

³⁴ Az eredetiben: ,,tămbălău cu muzică" — Uo. 58. f.

³⁵ Chivu Stoica megjegyzése, Uo. 26. f.

³⁶ Nincs kimondva, de a székelyföldi magyar gyerekekre vonatkozik Mogyorós Sándor és Chivu Stoica utalása Uo.

³⁷ Az eredetiben: ,,Este clar că cel mai bun prieten poate să aibă reacţiunea, popii, în cazul acesta că sute de secui sînt trimişi înapoi din capitala lor, ei oricum o să spună pentru că sunt maghiari, mai ales că este şi adevărat.” Uo. 32. f.

³⁸ Uo. 7. f.

³⁹ Uo. 55-56. f.

⁴⁰ Az eredetiben: ,,Organizaţiile de bază din comune nu sînt la nivelul organizaţiile politice de partid. Sînt oameni de bună credinţă, dar indfluenţa dusmanului este puternică." Vince János arra utal, ami az értelmiségiek általános, sokszor hangoztatott, megírt tapasztalata volt akkoriban: (jobbik esetben) jóravaló, de képzetlen, vagy egyenesen buta emberek voltak a falusi párttagok, elveik, tudásuk nagyon dogmatikus, primitív volt. Ez Vince és társai számára azért jelentett problémát, mert a falusi értelmiségiek, érthető módon, befolyásolták ezeket az embereket. 

⁴¹ Uo. 26. f. Chivu Stoica fejtegeti, hogy a meglátogatott rajonok közül Udvarhely elmaradott, mert nincs ipara, de ,,a székelyek életszínvonala és kulturális színvonala magasabb, mint a moldvai vagy olténiai parasztoké. Sok az élenjáró..."

⁴² ezt a lábjegyzetet ki kellene venni, ehhez magyarázat a 45-ösnél....

⁴³ ANDJ Mureş, 1134. fond, 140. cs. 72. f.

⁴⁴ A bukaresti gyűlésen Petre Borila kikel a magyar zászlók léte, használata ellen. Jó volna tudni, valójában hol, milyen tapasztalatai voltak: ,,A jelentésben nem írnak róla és úgy gondolom, a Szekuritáté vonalán is meg kellene vizsgálni: Erdély tele van magyar zászlókkal. Mit keresnek itt? Melyik gyár gyártja, hogyan árusítják? Miért van szükség arra, hogy mindenütt bevezessük a magyar zászlót? Legyenek barátok, de csak bizonyos alkalmakkor kell kitenni, amikor a Párt erre utasít. Az ellenség kihasználja ezt a kérdést, és mi nem vesszük észre, mi történik ezzel a zászlóval. Nagyon kevés a román és a vörös zászló, de magyar zászló mindenütt van.” ANIC Fond CC al PCR, Cancelarie, 70/1951. cs. 11 f. 

⁴⁵ A rajonok létrehozása egyben a kompetenciák szintjeinek szigorúbb elhatárolását is jelenti. Például az 1950 szeptember 4-én beiktatott tartományi pártszervek feladata volt a hatókörükbe tartozó rajoni szervek beiktatása, munkájuk nyomon követése, ellenőrzése — lásd ANDJ Mures, 1134-es fond, 1.cs. 5-6. f. A továbbiakban csak igen különleges esetekben történik meg, hogy a rajoni eseményeket ne a tartományi vezetés tárgyalja le, ne ez a vezetés hozzon döntéseket. A Tartományi Pártbizottság Végrehajtó Bizottságánk, valamint a Titkárságnak a jegyzőkönyveiből az derül ki, hogy személyi ügyekben például csak a rajoni első titkárok kinevezését kell megerősítenie a Központi Bizottságnak — a rajoni titkárok, aktivisták kinevezése, cseréje, pártiskolába küldése, vagy a pártiskolából érkezők kihelyezése a tartományi vezetés feladatköre.

⁴⁶ ANIC Fond CC al PCR, Cancelarie, 70/1951. cs. 21. f.

⁴⁷ Uo. 31. f.

⁴⁸ Uo. 26. f.

⁴⁹ Uo. 7. f.

⁵⁰ Uo.

⁵¹ Uo.

⁵² Uo. 33. f.: ,,Amikor a pap összegyűjti őket, akkor olyan énekeket énekeltet velük, amelyek tetszenek nekik. Tudnunk kellene valami mást adni cserébe, hogy érdemes legyen a kultúrházba elmenniük, s ezért erőfeszítéseket kell tennünk. A Székelyföldön különösképpen erőfeszítéseket kell tennünk, hogy megnyerjük a lakosság bizalmát. Ha erőszakkal kényszerítjük, jönnek, ha nem, akkor nem. De boldogan jönnek, ha valami szépet látnak. Azok az együttesek, amelyek oda mennek, nem törődnek az ő vágyaikkal. De például amikor a Hadsereg Együttese volt ott és az énekeiket énekelték, akkor nagyon hálásak voltak...”

⁵³ Berger-Luckmann: i. m. 131. p.

⁵⁴ Uo. 134. p.

⁵⁵ Uo. 138. p.